Kedves Olvasó! Ki itt belépsz, most bizonytalan ideig új tartalomra ne számíts. Diákmunkát, könyvismertetőt, pályázatfigyelést, diák-jogtárat másutt keress. A hír még számomra is friss és feldolgozandó. A téli hideg a Teret is befagyasztotta.
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája foglalkozásokat szervez középiskolás diákok számára. A program helyszíne a Millenáris parkban található EurópaPont, egy olyan új információs és kulturális központ, mely az állampolgárok és az uniós intézmények közötti közvetlen kapcsolatot erősíti.
A Bárka Színház gyakornoki pozíciót hirdet fiatal írók számára. A program célja, hogy kapcsolatot teremtsen magukat drámaírásban kipróbálni akaró fiatalokkal és bevonja őket a színházban folyó munkába.
Próbáltál már úgy vitázni, hogy nem volt szabad a másik szavába vágnod, hogy csak meghatározott ideig kaphattál szót? Kipróbáltad már, milyen csapatban vitázni? Voltál már olyan helyzetben, amikor olyasmi mellett kellett érvelned, amivel nem értettél egyet? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld. Disputázz!
Fiatal képző-, ipar-, és fotóművészek kerestetnek! A Kondor Béla Közösségi Ház és a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet közös pályázatán tematikai és műfaji megkötöttség nélkül fogalmazhatod meg és mutathatod be ötleteidet.
Vers, novella, grafika. Összefolynak a műfajok. Főleg, ha a vízről van szó. Márpedig most arról van szó. A Tiszta Vízért Alapítvány és a Garbo Kiadó Víz Világnapja alkalmából meghirdetett pályázatát ismeretem.
"Én így tanítanám az informatikát." -mottóval rendezik meg a 2010/2011-es év országos informatika versenyét, a Fülemülét. A 8-10. osztályos tanulók és hallássérült fiatalok nevezéseit február 1-ig várják.
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete idén is meghirdeti hagyományos versenyeit, melyek célja mindenekelőtt a fiatalok életvédelmének, valamint a felnövekvő nemzedék társadalmi aktivitásának előmozdítása.
Az internet népszerűbb, közérthetőbb, demokratikusabb lett, mint valaha – de ezzel együtt a veszélyeinek száma nem csökkent. Éppen ezért szervezte meg a BMK a február 8-11. közti rendezvényét, mely játékos formában ismertet meg az internet lehetőségeivel.