Városháza

Kedves Olvasó! Ki itt belépsz, most bizonytalan ideig új tartalomra ne számíts. Diákmunkát, könyvismertetőt, pályázatfigyelést, diák-jogtárat másutt keress. A hír még számomra is friss és feldolgozandó. A téli hideg a Teret is befagyasztotta.

Lám, ismét új műfajban próbálhatom ki magam ezen a szürke hóvégi délelőttön. Ahogy párhuzamokon töprengek, az ugrik be, hogy a szerkesztői búcsúlevél olyasféle, mint az elbocsátó szép üzenet, a szakító SMS, vagy az akasztott ember utolsó sorai. Az első szó a köszöneté. Köszönet Nektek, akik látogattátok, olvastátok, véleményeztétek, ajánlottátok, vagy elrettentő példának örökre eszetekbe véstétek a Tiéd a Tér! nevű budapesti bázisú ifjúsági portált.

Emlékszem az indulásra. Nem is olyan régen, tizenegy hónapja történt. Azon tanakodtunk, hogy vajon hogyan lehetne elérni Titeket, akiknek írásainkat szánjuk, akikért voltaképpen minden karakter leüttetik. Kézenfekvő megoldásnak tűnt a közösségi oldalakon elhinteni és bízni benne, hogy nem gondoljátok álhírnek: április elsején indulunk. Ez sem blöff, mint ahogy Lovasiék is betartották a szavukat. Feloszlottak. Mondhatom, komoly egy bolondok napja volt. Szóval elkezdtük küldözgetni Nektek a legújabb cikkekről szóló értesítőket, Ti meg - valami jól eső csoda folytán - beiktattátok böngésző-szokásaitok közé, az oldalt.

Ma már ott tartunk (pardon, tartottunk), hogy az olvasók csaknem fele keresőkből, közel negyven százaléka pedig külső hivatkozások segedelmével talál(t) ránk. Úgy tűnik, sikerült nyomot hagynunk. És ez nem kevés. A fénysebességgel táguló harsány blogoszféra, a mellvillantások és a trágárságok korában kiváltképpen nem az. Hiszem, mi mindezek nélkül tudtunk remélhetőleg színvonalas, változatos, érdekes, friss és hasznos tartalmat szolgáltatni. Legalábbis a statisztikákból és a megjegyzéseitekből erre következtetek. Azt hiszem, minden olvasót meg kell becsülni.

Attól nem tartok, hogy mi lesz Veletek, mert nyilván megvannak a sokkalta kanonizáltabb, profibban működő, többet nyújtó site-ok. De hát egy hang mégiscsak kiveszik most. Egy hang, amivel még terveim, dédelgetett álmaim voltak. Szerettem volna közösséget építeni. Közösséget a szavak erejével. Mert a szó illetéktelen kezekben veszélyes fegyver ugyan, de a jó ügy szolgálatában mindenki számára jól ismert kotta és csodaszépen szóló hangszer. Abban hittem, hogy van, hogy lehet szavam számotokra. Beszélgetni, egymást meghallgatni, és vitatkozni lett volna jó. És kacagni és sírni és átélni és megélni.

Nehéz az álmokkal egyedül maradni. Éppen ezért, most ideje menni. Remélem, látjuk még egymást!

Vass Norbert