Gyűjtsd össze képességeid, tulajdonságaid. Szánj rá elég időt, hogy tisztába kerülj belső értékeiddel! Hidd el, hogy a jó önismeret a legfontosabb alap mindenhez!
Ha a leltár elkészült, határozz meg három-négy célállást, azt az álommelót, olyan munkakört, amelyekben szívesen dolgoznál, majd vesd össze a kiválasztott munkakörök összhangban állnak-e adottságaiddal. Fontos, hogy a célállás betöltéséhez szükséges felkészültséged, ismereteid, tapasztalataid bizonyítható érvekkel tudd majd alátámasztani. Ehhez nyújt segítséget, ha mindezt írásban, egy szakmai önéletrajzban fogalmazod meg.
Az önéletrajz legyen rövid (legfeljebb két oldal), átlátható, érthető. Ne írj túl hosszú a szöveget. Feltétlenül tartalmaznia kell viszont az alábbiakat:
Segítségül néhány mintát innenl érhetsz el, másutt pedig önéletrajzi sablont is találhatsz.
Az úgynevezett „amerikai típusú” önéletrajz fordított időrendben készül, vagyis az olvasó első információként mindig a legfrissebb munkahelyedet, iskolai végzettségedet látja, és az időben visszafelé haladva követi nyomon pályádat. Általában ilyen önéletrajzot várnak tőled a piaci cégek. Ez egy rövid, tömör, inkább egy jó vázlathoz hasonlító írás.
Sok helyen – általában magasabb munkakörök esetén – külön kérik, hogy kézzel írj önéletrajzot. Ezt vedd komolyan, mert a dokumentumot írásszakértők fogják átnézni, akik írásképedből következtetni tudnak személyiségedre. Kérik, vagy sem, manapság célszerű arcképes önéletrajzot készítened.