Mókuskerék

Önéletrajz tuning

gondold át jól, mit írsz az önéletrajzodba!Az önéletrajz-írás elég összetett feladat, mert mindig az adott hirdetésre kell megírni, elkerülve a típushibákat. Tudtad, hogy a százvalahogy beérkezett CV közül a különböző leválogatások után mindössze talán ha 20-20-at olvasnak át teljesen és csak öt-tíz embert hívnak be interjúra?

Ezért is fontos a tartalom és a forma, valamint a méret. Érdemes a HR-es fejével gondolkodni, aki épp csak egy-egy pillantást tud vetni az önéletrajzokra. A személyzetis szakemberek általában az egyszerű, de informatív önéletrajzokat szeretik. (Rövid, tömör de lényegretörő.)

Az idealitás mellett valamiben egyedinek is kell lennie, hogy megakadjon a szemük rajta: legyen valami plussz benne, egy érdekesség, mint például a célok megemlítése. Az iskoláknál fel lehet sorolni a szakmailag idevágó versenyeket, szakköröket, pályázatokat, ha ilyen témában írtunk szakdolgozatot vagy tanulmányt és dicsekedhetünk annak jó eredményével, akkor azt is. De ezeket sem szabad túlzásba vinni: egy-két szó bőven elég.

A nyelvtudásnál a mértéket is meg kell nevezni - csalni azonban ne csaljunk, mert ahol fontosnak tartják és használják is az idegen nyelvet minden nap, ott az állásinterjún minden hajcihő nélkül, egyik pillanatról a másikra át fognak váltani az adott nyelvre.

Az eddigi munkahelyeket érdemes csak évszámmal felsorolni. Ha nagyon hosszú a lista, akkor csak azokat soroljuk fel, melyek fontosak, esetleg kiemelkedők a szakmában. Ilyen esetben a "hirdetés igényei szerinti önéletrajzírás" ott testesül meg, mikor például egy recepciósi munkakört pályázunk meg, megemlítjük az ügyfélszolgálati, asszisztensi munkaköröket, de egy nyári kirándulóvezetői munkát már nem.

munka.org|photos8.com/flickr
-e-

Hozzászólások

Thanks for such a great post

Emulatorx képe

Thanks for such a great post and the review, I am totally impressed! PS3 Emulator

Excellent and decent post. I

instagrambot képe

Excellent and decent post. I found this much informative, as to what I was exactly searching for. Thanks for such post and please keep it up. Slotomania Hack || Slotomania Cheat

I love your blog... Very nice

iTunesDownloader képe

I love your blog... Very nice colors & theme. Did you create this website yourself? Please reply back as I’m looking to create my own blog and would like to know where u got this from. Thanks! itunes downloader || free itunes music

I like it! Your post is

mrocsalev képe

I like it! Your post is really good providing good information..Valet parking I liked it and enjoyed reading it. Keep sharing such important posts.I am very much pleased with the contents you have mentioned.I wanted to thank you for this great article.I enjoyed every little bit part of it and I will be waiting for the new updates.Heathrow parking I really appreciated this post.Just want to say thank you for the information you have shared. Just continue writing this kind of post. Thanks. Marvel Avengers Alliance Hack Avengers Alliance Hack Marvel Avengers Hack Marvel Alliance Hack Marvel Hack Alliance Hack Avengers Hack

Excellent and decent post. I

Slotomania Hack képe

Excellent and decent post. I found this much informative, as to what I was exactly searching for. Thanks for such post and please keep it up. Slotomania Hack || Slotomania Cheat

I like it! Your post is

mrocsalev képe

I like it! Your post is really good providing good information..Valet parking I liked it and enjoyed reading it. Keep sharing such important posts.I am very much pleased with the contents you have mentioned.I wanted to thank you for this great article.I enjoyed every little bit part of it and I will be waiting for the new updates.Heathrow parking I really appreciated this post.Just want to say thank you for the information you have shared. Just continue writing this kind of post. Thanks. Marvel Avengers Alliance Hack Avengers Alliance Hack Marvel Avengers Hack Marvel Alliance Hack Marvel Hack Alliance Hack Avengers Hack

Instar Interactive