Egy meghirdetett program, melynek neve TÁRS, célja pedig az érettségi előfeltételeként bevezetendő közösségi szolgálat modellezése. Mindez előreláthatólag 2014-től minden 10. és 11.-es középiskolás diákot érint majd.
Az Európai Bizottság felismerte, hogy a jelenlegi támogatási rendszer fejlesztésre szorul. Enélkül ugyanis nem érthetők el a kitűzött célok, amelyek a fiatalok felsőfokú tanulmányait segíthetik akár itthon, akár külföldön. De lássuk csak, miben is számíthatunk változásokra!
Csaknem 7500 jelentkező, keresztféléves képzés, alap-és mesterszakok, felvételi eljárás, izgalmak, majd eredmények. Röviden így lehetne jellemezni a keresztféléves képzésekre felvételizők rögös vagy rög nélküli útját.
A kétciklusú felsőoktatás tartalmi reformjának tapasztalatai címmel tartotta január 17-én Bologna-konferenciasorozatának első műhelyét a Tempus Közalapítvány. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Európai Bizottság megbízásából megvalósult rendezvényen a Tanulási eredmények alkalmazása az oktatásban és értékelésben c. kutatás eredményeit mutatták be a szakértők.
Bizonyára senki figyelmét nem kerülte el a néhány éve felbukkant jedi tanfolyam, s habár ennyire nem futurisztikus a dolog, azért akadnak még furcsábbnál-furcsább példák a nagyvilágban.
Szigorúság, következetesség, magasabb követelményszint. Röviden így lehetne jellemezni az új felsőoktatási törvényt, amivel természetesen sokan nem értenek egyet.
Valószínűleg a cím alapján az ifjúság nem kezd el lelkendezni. Vagyis azok biztosan nem, akik 2013 után fognak érettségizni. Addigra várható ugyanis a módosítások bevezetése. De hogy miről is van szó? Fordítunk.
Sulirádió néven ingyenes rádiós képzést indít a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara az Oktatásért Közalapítvánnyal összefogva középiskolások számára. Íme a részletek!
Népszerű, mégis "Istenhozzádot" intenek neki. Megszüntetné az előrehozott érettségi lehetőségét az oktatási államtitkárság. Az új közoktatási törvény tervezetében nem szerepel a 2005-ben bevezetett vizsgatípus.
A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet 2010 szeptemberében elindította Videotorium elnevezésű videomegosztó szolgáltatását. Hogy mi is ez pontosan? Itt elolvashatod!