Képződés

Magyarok. Feltalálók. Híresek?!

dobosÍme valami kis ínyencséggel folytatjuk sorozatunkat, mégpedig a szó szoros értelmében. Egy kis édes, egy kis forma, s már is kész a Dobos torta… A Dobos torta megalkotója 1844-ből Dobos József. Ki is volt ő valójában?

Dobos C. Józsefet a mai napig a magyar cukrászipar egyik megteremtőjeként tartják számon, aki Európa-szerte megbecsülést szerzett a magyar cukrászatnak. Régi cukrászcsalád sarja, dédapja II. Rákóczi Ferenc fejedelem szerencsi kastélyában volt szakács- és cukrászmester. Ő maga pedig az Andrássy grófoknál szolgált cukrászmesterként, itt tanulta ki a szakma csínját-bínját.

Amikor 31 évesen csemegekereskedést nyitott Budapesten elképesztő feltűnést keltett. Üzletében a kor szokásainak megfelelően nemcsak az akkortájt szokásos süteményeket, hanem saját készítésű édességeket is árusított. A jobb módú polgárok körében divattá vált fogadásaikra Dobosnál megrendelni a desszertet, vagy csak egyszerűen betérni Doboshoz egy-egy jó falatra.

1884-ben Dobos C. József feltalálta a később róla elnevezett „dobostortát”, amely hamarosan az egész országban, sőt külföldön is igen népszerű lett. Az első Budapesti Országos Általános Kiállításon önálló pavilont nyitott és itt rukkolt elő a Dobos-tortával. A pavilont maga Erzsébet királyné és Ferenc József is meglátogatta és kóstolta meg elsők között a gyorsan elhíresült édességet. Néhány európai nagyvárosban a Dobos-torta egyszeriben a fogadások, ünnepségek terített asztalainak szenzációja lett, melyet frissen küldtek Pestről, magától a cukrászmestertől. Dobos speciális fadobozokat készítetett a tortáknak, hogy szállítás közben ne sérüljenek meg.
 
Hogy mi volt a Dobos-torta varázsa? Miért volt olyan népszerű akkoriban?dobos2 Íme a titok: a XIX. század végén főként a főzött krémekkel, cukor- és tejhabokkal töltött torták divatja hódított, melyek többnyire emeletesek és agyoncicomázottak voltak. Akkor még, a ma már oly elterjedt vajkrémet nem ismerték, az újdonság erejével hatott. De az igazi különlegessége a tortának a megjelenése volt, hiszen egyszerű, ámde hihetetlenül elegáns volt, merőben eltért a kor akkora már kissé megfakult, megunt „torta divatjától”.

Hatalmas sikerének köszönhetően szinte minden cukrászdában követelték a vendégek a Dobos-tortát, de kevés cukrász tudta megfejteni a torta titkát, receptjét. Az utánzatok meg sem közelítették az eredeti tortát.
1906-ban Dobos József azonban nyugalomba vonult és nagylelkű gesztusként szabad felhasználásra átadta a budapesti ipartestületnek az addig szigorúan őrzött Dobos-torta receptjét, hogy tegye közkinccsé a magyar cukrászok körében.

Ha a leírtakat olvasva már a szádban érzed a dobostorta ízét két dolgot tehetsz. Vagy leszaladsz a közeli cukrászdába, mert ott gyorsan elfogyaszthatsz egy szeletet eme finomságból, vagy „konyhatündérként” hozzálátsz, és elkészíted saját magadnak. Ez utóbbihoz egy kis segítség:

Avagy a bűvös recept itt

(zs)

Hozzászólások

Hello everybody ! I am Nguyen

lythuht képe
Hello everybody ! I am Nguyen Linh from Topiclaw, with many website such as: rao vat, chuyen phat nhanh and today i love to introduce our company:
=> We have many info in our system like: blog luat, dau tu nuoc ngoai, giay phep nhap khau, xin giay phep, cong bo thuc pham, Luat doanh nghiep, lam so do, so huu tri tue, giay phep quang cao, thay doi dkkd, giai the doanh nghiep, ket hon nuoc ngoai, dang ky thuong hieu, giay phep kinh doanh, thanh lap cong ty, giay phep xay dung, giay phep ve sinh, dang ky ma vach, cong bo thuc pham, cong bo san pham, mua sam vui, luat doanh nghiep, Topiclaw ...
=> And we have so much infomation in our forum: dien dan, Rao vat, truyen cuoi, quan tri doanh nghiep, and meo vat hang ngay ...
=> More and more in our law firm: tu van ly hon, dang ky nhan hieu, dang ky san pham, Cong bo chat luong, dich vu khac dau, khac dau vuong, dang ky ma vach gia re, tu van dau tu nuoc ngoai, Topiclaw + ...
=> Many articles write about us: thanh lap doanh nghiep, giai the cong ty, cong bo san pham, dang ky san pham, thanh lap cong ty gia re, cong bo san pham nhap khau, thanh lap doanh nghiep, lap cong ty gia re ...
=> And Google Plus talk about us: thanh lap cong ty, Cong bo san pham, giai the cong ty, thanh lap cong ty, cong bo banh keo, dang ky thuoc, cong bo thuc pham chuc nang ...
=> And more blog here: lam visa Dai Loan gia re, lam visa Ha Lan gia re, lam visa Australia gia re, lam visa Uc gia re, lam visa Han Quoc gia re, lam visa Trung Quoc gia re, lam visa Phap gia re, lam visa My gia re, lam visa Anh gia re, lam visa Phan Lan gia re, lam visa Tho Nhi Ky gia re, lam visa Thuy Si gia re, lam visa Thuy Dien gia re, lam visa Brazil gia re, lam visa Canada gia re, lam visa argentina gia re, lam visa Tay Ban Nha gia re, lam visa Bungary gia re, lam visa Singapore gia re, lam visa Nhat Ban, dich vu lam visa gia re, dich vu lam visa duc, dang ky ma vach gia re, dich vu khac dau...
© 2013 Topiclaw HCM

 

Instar Interactive