Valószínűleg a cím alapján az ifjúság nem kezd el lelkendezni. Vagyis azok biztosan nem, akik 2013 után fognak érettségizni. Addigra várható ugyanis a módosítások bevezetése. De hogy miről is van szó? Fordítunk.
Nagy meglepetések nincsenek, de azért ké-három fontos döntés van, ami titeket - érettségi előtt álló és most még középiskolás diákokat érinti. Az első, és talán legkellemetlenebb hír - amiről már korábban is beszámoltunk (http://www.tiedater.hu/oktatas/ujdonsagok/elorehozott-erettsegi-neked-veged) -, hogy eltörlik az előrehozott érettségizés lehetőségét. Emellett több tárgyból kell majd érettségit tennie a középiskolás népeknek. Bár a kétszintű érettségi (a közép- és emelt szintet átnevezte az államtitkárság, ezután alap- és emelt szintről kell majd beszélni) marad, az eddigi öttel ellentétben 2013-tól hat tantárgyból kell majd vizsgázni. A magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, az idegen nyelv és a kötelezően választható tárgy mellett a diákoknak a biológia, kémia és a fizika közül is választaniuk kell egyet. Hát, nem irigylünk titeket. De azért csak hajrá, nem lehetetlen teljesíteni a követelményt. Soha sem késő elkezdeni tanulni. Újdonság még, hogy a sort folytassuk: a végzős középiskolások csak akkor jelentkezhetnek érettségire, ha legalább hatvan óra "önként választott társadalmi tevékenységet" végeztek. Az még vitatott, hogy hogyan kivitelezhető ez a kritérium, illetve, hogy ha kötelezővé teszik a dolgot, akkor vajon, hogy lehet önkéntes jellegű tevékenységről beszélni. Bízunk abban, hogy egyszer majd mindenre választ kapunk. Az ötlettel azonban egyetértünk. Ezek a főbb változások.
Az ingyen tankönyv, tankötelezettség és finanszírozás terén lesznek még változtatások a jövőt illetően. Tizenhét évre csökkentenék a tankötelezettség korhatárát, az óvodák pedig hároméves kortól fogadhatnák a gyerekeket, ötéves kortól lenne kötelező részt venni az óvodai nevelésben. Létrehoznák az általános iskolákban a "nulladik évfolyamot", amelyre Hoffmann Rózsa indoklása szerint azért van szükség, hogy a még nem iskolaérett gyerekek ne maradjanak nyolcéves korukig az óvodában. Ők majd kis csoportokban, egyéni fejlesztő munkával szokhatnak hozzá az iskolai közeghez.
-eduline-
(zs)