Gyakran buzdítunk Titeket fotózásra különböző pályázatok hirdetésével, azonban most egy kis segítséget is szeretnénk nyújtani Nektek, hogy Ti legyetek a legjobbak!
Az idei WorldPress kiállítás fotóit nézegetve azon gondolkodtam, hogy mi is egy igazán jó fotó lényege, mitől válik valami egyedülállóvá. Kell hozzá nagy adag tehetség, ez biztos, illetve szükséges még a kíváncsiság, bátorság és egy nagyon jó ötlet.
Ha szeretnél rendszeresen részt venni fotópályázatokon, és sikereket elérni, akkor fogadd meg a következő jó tanácsokat!
1. A fotós mindennapi, nélkülözhetetlen eszköze a fényképezőgép. Ezt jegyezd meg Te is, és légy résen minden nap, nehogy elszalassz egy jó lehetőséget. Ajánlatos minél több képet készítened, hogy minden témához legyen egy-egy alkotásod. Ez azért fontos, mert előfordulhat, hogy túl későn értesülsz egy felhívásról, és már nincs időd vagy lehetőséged a megfelelő fotó elkészítéséhez.
2. Figyelj a részletekre! Gyakran előfordul, hogy bizonyos megkötéseket tartalmaz a pályázat, mely vonatkozhat lakóhelyre, életkorra, témára…Általában egy fotódat több pályázaton is indíthatod, de előfordul, hogy ezt is szabályozzák, és nem teheted meg.
3. A technika ördöge…Fotózás közben a technikára gondolunk a legkevésbé, azonban így lehet a legkönnyebben kiesni a versenyből. A technikai feltételeket illetően az a szabály, hogy amit nem tiltanak, az megengedett. Általában teljesen minden, hogy milyen fényképezőgéppel készíted a felvételedet, ami viszont számítani szokott, hogy a végeredmény csakis hagyományos fényérzékeny nyersanyagon jelenthet meg. A monochrom papírkép kategóriájába tartoznak a klasszikus fekete-fehér képek, illetve azon fotók is, melyek egyszínűre vannak színezve (anyagában, vagy utólagos vegyi színezéssel, illetve szűrőzve). A színes papírkép esetében beküldheted a színes negatívról, illetve diáról készült nagyításokat, de a fekete-fehér fotók kézi színezése által létrejött alkotásokat is.
4. A színes diapályázatok esetében szinte mindig 5×5 cm-es képet kell küldened, üvegezett, műanyag keretben. Az oldalhelyes vetítést és egyenes képállást jelezd a diakeret fehér oldalán a bal alsó sarokban.
5. Sorozat képek esetében mindig találhatsz instrukciót a felhívásban. Ezen fotók egy alkotásnak számítanak, általában mindig meghatározzák, hogy mekkora lehet a terjedelme a pályamunkának.
6. Mindig írd rá a neved a beküldött alkotásod hátoldalára! Ezt ne mulaszd el, mert akkor nem tudnak értesíteni!
7. Ha teheted, személyesen juttasd el fotódat a pályázat felhívóihoz, mert a postázás során lehetséges, hogy megsérül. Bármilyen jó ötlet is legyen, a zsűri biztosan az elsők között szavazza ki a sérült munkákat. Ha postán adod fel alkotásodat, mindig mellékeld hozzá a nevezési lapodat, nevedet, címedet. Ha nincs nevezési lap, akkor érdemes egy kísérőjegyzéket csatolnod, melyben közlöd, hogy hány képet küldesz. Ide is tüntesd fel a neved, elérhetőséged, címed. Ha van nevezési díj, akkor annak feladását igazoló szelvény fénymásolatát is csatold a csomagodhoz!
8. A pályázat határideje előtt legalább egy héttel előbb érdemes feladni a fotót, így akkor biztosan meg fog érkezni a kellő időben. Későn beérkező pályaműveket nem szoktak elfogadni. Ha a pályázati anyagod súlya nem haladja meg a 2 kg-ot, akkor érdemes ajánlottan, nyomtatványként feladni, viszont ha ennél nehezebb, akkor csomagként.
9. Egy-egy pályázat végén kiállítás szokta zárni a versenyt, amikor bemutatják a nyertes alkotásokat. Ez nagy büszkeség a fotósoknak, de általában nem szoktak fizetni a rendezők azért, hogy a fotót kiállítják. Sőt, számos fotó és értekezés is készülhet róla, mely ugyanúgy megengedett, azonban ha mégis jogsértés történne, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége segítségedre lesz!
Reméljük sikerült felkelteni kíváncsiságodat a részletek iránt! További sok sikert fotóidhoz!
forrás:fotohaz.hu
(r)