Sulirádió néven ingyenes rádiós képzést indít a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara az Oktatásért Közalapítvánnyal összefogva középiskolások számára. Íme a részletek!
Az intézmény sajtóreferense, Annus Gábor elmondása szerint a képzést olyan tizenegyedik, tizenkettedik osztályos diákok számára indítják, akik kedvet éreznek az elektronikus újságírás iránt és szeretnék kipróbálni magukat riporterként, műsorvezetőként, szerkesztőként, hangtechnikusként egy webrádió működtetésénél, a „gyakorlatban tanítás” elve szerint. Ha érzel magadban megfelelő érzéket, kitartást, akkor bátran jelentkezz!
A műhely féléves képzésben valósulna meg, a középiskolás diákok az egyetemistákkal együtt szerveznék a rádió életét, mely hallható is lenne a képzés honlapján.
Jelentkezni 2011. január 19-ig lehetséges, melyhez csatolj egy motivációs levelet, valamint egy rövid publicisztikát (max. 3000 karakter) egy általad választott, Téged és korosztályodat érintő kérdésben.
forrás: inforádio.hu
(r)