Gondolkodom, tehát vagyok - mondta egykor volt Descartes urunk. A filozófia nagymestere után szabadon, mi is hasonló gondolatokkal élhetünk, és válhatunk egyre inkább "valakibbé". Ehhez mindössze agysejtjeinket kell mozgásban tartanunk. És hogy hogyan?
A tudósok mindezidáig úgy gondolták, hogy az agysejtek kapcsolatai az élet kezdetén alakulnak ki, és ezek később nem fejleszthetők. Ez az állítás most megdőlni látszik. A képalkotó eljárások fejlődése során ugyanis kiderült, hogy az agy az izmokhoz hasonlóan a használat során edződik. Ha azonban elhanyagoljuk, működése romlásnak indulhat.
Az aktív használat frissen és egészségesen tartja agyunkat. Biztosan már ti is éreztetek úgy, hogy elegetek van, nem vagytok képesek további erőfeszítésekre, legalábbis agyi szinten biztosan nem. Mi ilyenkor a teendő? Íme néhány élvezetes, de gondolkodásügyileg kevesebb erőfeszítést kívánó tevékenység:
- Testmozgás: Amellett, hogy felszabadít és boldogabbá tesz, a testedzés okosít is. A fizikai aktivitás serkenti az agysejtek közötti kapcsolatok kialakulását, hatására jobban megy a tervezés, az érvelés és más tevékenységek. Testmozgás után a legjobb szembeszállni legnagyobb vitapartnerünkkel, ekkor garantáltan miénk a "győzelem". Arra is találtak bizonyítékot, hogy a mozgás véd az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, az agyvérzés és az elbutulás ellen is.
- Borfogyasztás: Norvég kutatók kísérleteik alapján bebizonyították, hogy a heti legalább négy alkalommal bort fogyasztó nők jobban szerepeltek a kognitív képességeket vizsgáló teszteken, mint azok, akik kevesebbet ittak. Senki ne kezdjen azonban e hír hallattán határtalan alkoholfogyasztásba. Tudjátok, fő a mértékletesség!
- Egészséges zsírok: Hihetetlen, de mégis igaz. Az egészéséges zsírok (hal, avokádó, diófélék, lenmag, olívaolaj) fogyasztása jót tesz az agynak, hiszen az 60%-ban zsírokból épül fel. Bizonyos zsírsavak hatására javul az agysejtek közötti kommunikáció, ami segít a tanulásban és az emlékek rögzítésében.
- Játékok: Vegyük a mindenki számára jól ismert sudokut és társait. Ezek az agy memóriával összefüggő területeit edzik.
Ezen kis ismertető után további jó gondolkodást kívánok mindenkinek! Így vagy úgy, higgyétek el, megéri!
-medipress-
(zs)