Szabadidő

Védd a logóállatod!

logókMire menne a KangaRoos suhanó kenguruk nélkül? Hát a Chicago Bulls vérben forgó szemű vad bikák nélkül, vagy a Hubertus méltóságos szarvas híján? No éppen ezért kiváló kezdeményezés a Védd a logód program!

A marketingstratégák jó ideje tudják, hogy egy termék piaci bevezetésében, a célközönség belövésében, illetve vásárlók számára történő felkínálásában óriási szerepe van egy jól megválasztott logónak. És azzal is tisztában vannak a reklámguruk, hogy kevés kúlabb, vagy éppen viccesebb dolog van egy-egy állati kontúrnál. Az oroszlános bank, az ágaskodó lovas sportkocsi, a Misa mackós olimpia, vagy a Boci csoki logójának megalkotói is biztosra mentek. Meg több száz hasonszőrű logókreátor is. Egy természetben előforduló forma köré - főképpen ha élőlény az illető – ugyanis remek kis kampányokat lehet kanyarítani. 

Ehhez is kínál ötletet, viszont inkább a logókon szereplő állatoknak nyújt segítő jobbot a francia kezdeményezésű Védd a logód program, melyhez legutóbb a francia bejegyzésű, ám nemzetközi brandnek számító Lacoste csatlakozott. Michel Lacoste igazgató a logóvédők közé lépve arról mesélt, édesapjának krokodil volt a beceneve a teniszpályán, innen hát az ötlet, hogy lógó nyelvű zöld bestia figyeljen a Lacostokon. A jó Michel nem volt rest a dél-amerikai krokodilok egy jelentős kolóniáját felkeresni, köszönetet mondandó ruhaipari cégük logójának megalkotásához nyújtott tevékeny modellszerepért. 

A példa annak ellenére igen tetszetős, hogy elég magas a marketingértéke. Miért is ne köthetnék össze a biodiverzitásért való aggódás hasznosságát a sajtófigyelem össztüzének kellemességét az állatlogós firmák?

-vn-

Instar Interactive