Szabadidő

Cigivel a jó hangulatért?!

dohányzásSokszor tettem már fel dohányos ismerőseimnek a kérdést, hogy miért is élnek ezzel a káros szenvedéllyel nap mint nap. Különfélébbnél különfélébb válaszokkal halmoztak el, mint például: valamiben meg kell halni; mindenki ezt csinálja vagy éppen levezetem vele a bennem lévő feszültséget, így jobb kedvem lesz. Biztos ez?

Gondolom, nem én vagyok az egyedüli ember, akihez válaszul hasonló érvek jutottak el. A dohányosok nagy része azért szívja a cigarettát, hogy ezzel megnyugtassa magát, vagy hogy feldobja a hangulatát. El kell mondanunk, hogy csak ezért cigizni teljesen felesleges. És nem csak én állítom ezt. Most már tudományos alapja is van a dolognak, hiszen egy frissen elvégzett tanulmányból rámutat arra, hogy már néhány napnyi nikotinmegvonástól is rohamosan javul a kedélyállapot.

A Brown Egyetem kutatócsoportja olyan leszokni vágyókat vizsgált, akik emellett társasági ivók voltak. A vizsgált személyek nikotintapaszt és egy céldátumot kaptak, amikorra fel kellett hagyniuk káros szokásukkal. A kutatók eközben folyamatosan vizsgálták kedélyállapotukat. Bár eddig sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a dohányzásnak antidepresszáns hatása van, a vizsgálatok épp az ellenkezőjét bizonyították be. A megfigyelt személyek esetében már akkor is csökkentek a depresszió tünetei, ha csupán egy rövidebb időre szoktak le. Íme egy kis film, hogyan is hat a dohányzás a szervezetre:

Ha eddig csak a cigi nyugtató hatása miatt dohányoztál, akkor van egy jó tanácsunk számodra: Ne cigizz a jókedvéért, nem éri meg!

-hir24-

(zs)

Instar Interactive