Egyre több a kullancs az enyhe telek és a fagyok hiánya miatt. Idén a sokáig tartó esős időszak, az ár- és belvíz miatt még rosszabb a helyzet: a gyorsan nőtt sűrű növényzet kánaánként fogadja ezeket a rovarokat. A kullancsinvázió épp olyan ökológiai probléma, mint a parlagfű-kérdéskör.
Régen is voltak kullancsok, de valahogy a természetes ellenségek (például a madarak) kordában tudták tartani a létszámukat. Régebben nem voltak jelen a kertekben és városokban, így az embereknek csak a természet lágy ölén tett látogatások alkalmával és utána kellett kicsit jobban figyelni. Habár odafigyeltek a minél hamarabbi eltávolításra (a csípés helye könnyen begyulladhat), a rovar által terjesztett betegségektől nem igazán kellett tartaniuk.
Az évek múlásával természetesen kívül-belül átvizsgálták ezeket az apró teremtményeket, és bebizonyosodtak bizonyos téveszmék is. Például a megfullasztást célzó zsíros bekenés, a csavargatás és az alkoholos vattával való törölgetés nem célszerű, mert a haldokló állatka kórokozóktól hemzsegő nyálát áldozatába köpheti.
"A kullancs legalább 52 különböző betegséget terjeszt"-írja a házipatika online. Ezek közül a legismertebb és leginkább említett a Lyme-kór, ami egy bőrtüneteket, majd idegrendszeri elváltozásokat, később ízületi- és izomfájdalmakat okozó bakteriális fertőzés. Valamint a kullancs okozta agyvelő- és agyhártyagyulladás.
A kullancs-elszaporodás oka a klímaváltozás. Ez az ökológiai veszélynek mondható jelenség nem csak Magyarországon okoz gondokat: szerte a világon találkozhatunk velük. A kullancs-elleni védekezés elsősorban a parlagfű irtásával, kertek és parkok rendezésével, kaszálással és fűnyírással oldható meg, hiszen leginkább ott szeretnek tanyázni, valamint szállító- és terjesztő állataik, a különféle rágcsálók is ebben a közegben mozognak.
Most, hogy az idő igencsak megjavult és tettre- és kirándulásra készek vagyunk, fontos, hogy gondoljunk a kullancsok elleni védekezésre. A legpraktikusabb az öltözék: szellős ruházat, zokni, betűrt ing megnehezíti a kullancs dolgát. A ruházatot érdemes a nyaknál, deréknál, csuklónál és a bokánál a patikákban is kapható kullancsriasztó spray-vel lefújni. Az idősebb generációk által tökéletesnek tartott polybé tabletta nem alkalmas a kullancsok távoltartására. Létezik oltás is, melyet az első néhány alkalommal szorosan egymás után, majd három évente kell újraismételni, erről háziorvosodtól érdeklődhetsz bővebben.
Az eltávolításkor figyeljünk oda, hogy ne nyomogassuk vagy csavargassuk a potrohot, illetve, hogy ne sértsük fel azt. A legjobb, ha egy csipesszel, közel a fejhez megfogjuk és határozottan kihúzzuk. Ha a fej beletörik, nem kell aggódni vagy piszkálni, mert a szervezet egy-két napon belül kilöki. A sebet ferttőtlenítsük le és tartsuk tisztán. Ha begyullad, akkor sem feltételn betegséget kaptunk el, meglehet, hogy csak így reagál a testünk. A csípés helyét kísérjük figyelemmel egy, de inkább két hónapig. A kiszedett állatkát dobruk tűzbe, emésztőgödörbe vagy nyomjuk szét: a lényeg, hogy elpusztuljon.
-e-