Szabadidő

Zavarja a méhek GPS-ét a mobiltelefon

http://www.rovart.com/hu/index.php?nid=632Hát nem véletlenül tilos a mobiltelefon használata a repülőgépeken. Ezt látszik legalábbis aláhúzni egy tanulmány, mely indiai tudósok tollából származik, és azt kívánja bizonyítani, hogy a mobiltelefonok sugárzásának köze van a méhek pusztulásához is.

Bizony el kell dönteni, hogy az ember repül, vagy telefonál. Kiváltképp, ha az „ember” történetesen méh. Az elmúlt évben ugyanis 17 százalékkal esett vissza a méhpopuláció az Egyesült Királyságban és még ennél is drasztikusabban, 30 százalékkal csökkent az USA méhlakossága.

Indiai tudósok úgy vélik, a népességi katasztrófáért többek között a maroktelefonok sugárzása is felelős. Kísérletükben ezért telefonokat tettek frekventált kaptárokra, hogy arra a következtetésre jussanak, hogy bizony a megfigyelési idő alatt, - mikoron a mobilok bőszen üzemeltek – jócskán megcsappant a méhek méztermesztési kedve, plusz a királynő termékenysége is apadt, egy szó, mint száz: a populáció drasztikus fogyásnak indult.

A tudósok úgy vélik, az elektromágneses mező az állatok tájékozódását zavarhatja össze, így nem találnak haza. Természetesen a mobilcégek képviselői kamilláznak nagyokat…

-vn-

Instar Interactive