Szabadidő

Számítógép és agyfejlődés

nem jó a korán kezdett számítógépezés / nico.cavallotto, flickrFejlődési zavarokat, az összpontosítás és koncentráció képességének kifejlődési zavarát okozhatják a számítógépek a kisgyerekeknél. A tudósok szerint kilenc éves korig nem szabadna számítógép elé engedni a gyerekeket.

Ez a kijelentés persze zavarkeltő, már-már megbotránkoztató, hiszen a gyerekek szemszögéből a televízió és a számítógép is hipnotizáló erejűek. Tulajdon rokoni körben is észrevehetjük, hogy ha leültetjük a tévé vag a gép elé a gyereket, akkor a legtöbb belebambul, beleveszik és úgy kell rászólni, hogy egyáltalán pislogjon.

A Nagy-Britanniában végzett kutatás szerint ártalmas a gyerekekre a számítógép, mert még nem alakult ki teljesen az idegrendszerük és a tanulási folyamatokhoz a valódi, három dimenziós világra, az ott szerzett tapasztalatokra és ingerekre van szükség. A téma azért került elő és a kutatók górcsöve alá, mert a brit kormány ún. "pelenka-tanterv"-et indított el, melynek keretében 22 hónapos kortól fokozatosan vezetnék be a gyerekek életébe a számítógép-használatot.

A gyermeknevelési szakemberek közül leginkább a pszichológusoknak nem tetszik ez az ötlet, mert a túl korai audiovizuális eszközhasználat és a számítógépek csorbítják a fejlesztendő képességeket. Ilyen a hosszútávú koncentráció-készség, az összpontosítás. Például később nem tudnak majd figyelni egyszerre több dologra, de egy feladatra sem tudnak hosszabb ideig összpontosítani.

Az óceán túlpartján az amerikaiak is végeztek kutatásokat, szerintük az életkornak megfelelő szoftverek alkalmazása igenis előnyökkel jár, így lehet például a nyelvi készségeket fejleszteni. Egy másik tanulmány szerint viszont az összes ilyesféle tevékenység leassítja az agy fejlődését.

Kutatások ide, tudósok oda, ha megkérdezed a nagyszüleidet, szüleidet, ők pikk-pakk tudtak fejben számolni, gyorsabban tanultak verseket, szövegeket, jobban tűrtek mindent és kiválóan csináltak egyszerre több mindent. És mi volt nekik? Zöld mezők, kék ég, játszótér, könyvek.

The Daily Telegraph
-e-

Instar Interactive