Amikor végre külön szobám lett, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy mindenféle érdekes, nekem tetsző dizájn dolgokkal egyedivé tegyem. Ment is a tervezgetés, aztán persze volt fontosabb dolgom is, mint festeni a falamra, vagy mindenfélékből egyedi csillárt készíteni. A tavasz közeledtével azonban jót teszünk magunkkal is, ha változtatunk.
Már írtam izgalmas könyvespolcokról, most találtam néhány izgalmas ötletet, hogyan is lehet feldobni egy szobát. Az ötletek, kis kreativitással simán megvalósíthatóak otthon is (szerintem), merthogy az eredeti, nívós emberek által megálmodott dolgok sajna igen drágák. Pedig sok mindent megvalósíthatsz olyan dolgokból, amiket mondjuk kidobnál. Plusz, azért ne feledjük, hogy jön a tavasz, ilyenkor lelkünknek is plusz löketet adunk, ha valami kis változást eszközlünk a szobánk dekorációjában, berendezésében. Reggelente felkelve új lendületet adhatnak az újdonságok - csak jól válasszuk meg őket!
Az egész fal. Az üres fal látványa lehet nagyon izgis, de szerintem tök uncsi is. Ha a letisztultságot és a tökéletes svéd minimalizmust szereted, akkor maradj is annál. Ám a fiatalok szeretnek színes környezetben éldegélni, így ha nem akarsz sokat molyolni, mindenképpen érdemes kiválasztanod 1-2 oldalát a szobádnak, s a falat más színűre festeni. Kitalálhatsz csíkokat, meg pöttyöket meg mindenféle mintákat is, de a legegyszerűbb, ha a hangulatodhoz (vagy a szobádban elérni kívánt hangulathoz) választasz színt. Vannak hideg színek nyugalommal hatnak ránk, optikailag távolítanak. Ilyen a zöld és a kék, melyek a vízhez és a vegetációhoz köthetők. Aztán ott vannak a meleg színek, melyek csak úgy kirobbannak a falból, a sárga, narancs, vörös és a bíbor a nap, tűz, vér fogalomkörhöz kapcsolódnak. Határesetek a citromsárga és a lila, melyek nem egyértelműen besorolhatók. A legmelegebb szín egyértelműen a narancspiros, a leghidegebb a türkizkék. Játssz a színekkel bátran, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy hogyan érzed magad a szobádban.
A fal egy része. Ha mégis a hagyományos színek pártján állsz, viszont szeretnéd feldobni a falat, érdemes matricázni egy kicsit. Nem, nem a matricagyűjtő füzetekből ismert, miniatűr, barbis meg transzformerszes, netán pikácsus matricákról van szó, hanem mindenféle, kellemesen dizájnolt dolgokról. Ilyen lehet egy játékos fa, egy ágon ülő bagoly. Természetesen, te magad is találhatsz ki mintákat kreatív boltokban, tapéta boltokban kapsz hozzájuk mindenféle kellékeket. A felrakáshoz érdemes segítséget hívni, mondjuk egy jó barát vagy megértő szülő személyében, aki tartja a létrát, odaadja a ragasztót, satöbbi.
A lámpabura (1). Bevallom, nálam igazából nincsen csillár. Olyan börtönösen lelóg egy energiatakarékos égő a foglalatból, aztán kész. Viszont a most talált dizájn lesz megvalósítva, legkésőbb az őszi szünet tájékáig, mégpedig medúza-dizájnos csillárom lesz. A dizájnt egy pasadenai formatervezőnek, Roxy Towry-Russell-nek köszönhetjük. Minden óceán-rajongónak szinte kötelező darabok a hófehér, légiesen habos kreációk, melyek természetesen a sötétkék fal előtt érvényesülnek legjobban.
A lámpabura (2). Természetesen nem mindenki szereti a csípős tengeri állatkákat, így tökéletesen egyszerű megoldás lehet átalakítani egy régebbi burát, vagy egyszerűen fogni néhány áttetszős anyagdarabot, és azt valamilyen drótvázra rakni, melyről majd csodás színek tükröződnek le a falra. A lámpaburák alakjának, méretének és színének a képzelet sem szabhat határt, bátran légy saját szobád tervezője!
Az ajtó. Gondoltál már arra, hogy belülről az ajtó tökéletesen és egyedien díszíthető? Hiszen nem nézi azt meg még a kutya sem, hogy mi van a belsején, ráadásul, ha be van csukva az ajtó, akkor látszik csak. Belül meg... úgyis azok tartózkodnak csupán, akiknek megengeded. Kollázs képekkel hamar feldobhatod, ezeknek az a lényegük, hogy mindenféle kivágott képrészletekből valami újat alkotsz, általában érzelem vagy mondandó kifejezésére. Biztosan van néhány kidobandó magazin a lakásban, szedj fel néhányat, vagdoss és ragassz! Nincs lehetetlen!
Képek. Ha ügyes rajzoló vagy, magad is megalkothatod a képeket a faladra. IKEA barátunk jóvoltából érdekes méteráruk kerültek a pultokra, így ötletes és újszerű megoldásnak tűnhet, ha egy anyagot keretezel be. Nem is muszáj igazán keretezni, ha van egy régi képed, amit épp meguntál, vagy már nincs kedved nézni, egyszerűen feszítsd rá az anyagot, s meg is vagy. Máris van egy üde színfoltja a szobádnak. Nem nagy dolog, mégis újdonság.
Tükör. Tükrökkel megnagyíthatod a teret, mindez optikai illúzió, mégis elég hatásos. Habár hiedelmes körökben nem szabad a hálószobában tükröt úgy rakni, hogy az ágyadra "rálásson" a tükör, mert abból mindenféle ártó szellemek és gonosz álomlények támadnak téged alvás közben. Ha babonás vagy, akkor se tarts ezektől, egyszerűen takard le éjszakára a tükröt. Másrészt sokkal fényesebbé is varázsolhatod segítségükkel a szobádat.
Ágy. Az ágyat hamarjában feldobhatod mindenféle színes párnákkal, takarókkal, plüssállatokkal. Elég sok akció keretében lehet olcsón párnákat venni, melyekre magadtól is varrhatsz színes huzatokat. Egy színes takarót sem olyan ördöngösség megvarrni, ha láttad az új Alkonyat filmet, ott az anyuka Bellának a régi utazásaikon vásárolt pólókból készített emlék takarót, kicsit patchwork stílusban. Emlékek, színek, minden megoldható.
Neked van valami a tarsolyodban? Írd meg, én nagyon kíváncsi vagyok rá!
-e-