Szabadidő

2002-ben találkoztam először a norvég Erlend Loe-val. Illetve, hogy pontos legyek a Naiv.Szuper című regényével. Szimpla könyvesbolti lődörgésnek indult, a szokásos fülszöveg-olvasgatással. Aztán kezembe került egy almazöld árnyalatú, apró könyv, s széles mosollyal a kasszához léptem. A viszontmosolygó pénztáros hölgy biztosított arról: jól választottam.

Aztán többször is végigolvastam, időnként pedig belelapozgatok. Csak úgy. Ha arra kérnek barátaim, ajánljak valami szórakoztató, jó olvasmányt, a listámon azóta is előkelő helyen szerepel Loe munkája. Ezért dobott fel a hír, hogy a Scolar Kiadó gondozásában végre megjelent a norvég író első, 1993-ban elkészült regénye is. Az Elfújta a nő.

A történet huszonéves elbeszélőjének életébe egy Marianne névre keresztelt sok szempontból furcsa és titokzatos jelenség, szóval egy különleges lány alakjában betoppan a szerelem. A regény ennek a Marianne-élménynek a látszólag szenvtelen, a higgadt töprengő pozíciójából előadott története. Összeszokás és összekülönbözések, döbbenetek és rádöbbenések, szenvedély és szenvedés, csókok és szeretkezések, séták és utazgatások meséje. Mely szerint a felnőttkorban az a legjobb dolog, hogy már puszta kézzel ketté tudunk törni egy almát, melyben a szerelmesek néha órákon át csak nézik egymást, máskor meg addig beszélnek, míg elfárad a szájuk, hogy utána írásban, vagy kézjelekkel szóljanak egymáshoz. Melyben – mint rendesen – idővel előkerülnek a harmonikusnak vélt kapcsolat apró hajszálrepedései is. (A szerelmeseknek a vonatablakból nem ugyanazok a házak tetszenek meg, a lány nem osztja meg utolsó rágóját a párjával, hogy már csak „meteorológiai részletekről” beszélnek a telefonban…) Úgy tűnhet, az élet – a tanulás meg a munka - csupán kisbetűs és halk háttérzaja ennek a szerelemnek, ám keserűség: mégiscsak hatással van rá, sőt, marionett-bábosként irányítja azt.

A szerelem krónikája kontúrjaiban kirajzolja a kilencvenes évek legelejének skandináv világát is. Uszodákkal, parkokkal, madarakkal és az „elképesztő műszaki cikknek” számító hordozható telefonnal. Az európai körútra induló pár története apropóján pedig egy szubjektív útinaplót is művébe csempész Loe. Olvashatunk a svédekről, akik alighanem félnek a sötéttől, a német másodpercmutatókról, melyek mintha az eleve adottnál is több időt sajtolnak ki az időből, és a párizsi apákról, akik zsebre dugott kézzel passzolgatnak a játszótéren és úgy fogják a focilabdát, mint a kristálygömböt. Az elbeszélőnek ugyan a nevét nem tudjuk meg, sőt ügyesen a munkáját is titokban tartja előttünk, – Marianne meg is jegyzi: „Soha nem beszélsz magadról” – viszont önironikus világszemléletéről („Jó ideig kezdő voltam a létezés terén. Nyughatatlan voltam és bizonytalan minden felől.”) szkepszisén újra meg újra felülemelkedő naiv életszeretetéről („Hát nem lenyűgöző belegondolni abba, hogy a férfiak meg a nők valahogy mindig megtalálják egymást?”) sok mindent megoszt velünk.

A regényből sok más mellett bizonyosan megtudjuk azt a megcáfolhatatlan és jól eső tényt, hogy „a világ különös hely”. Ha másért nem hát azért, mert az ódon sziklarajzok közül felismerhető ugyan a medvét, de felismerhetetlen a szarvast ábrázoló. Mert „olykor teljesen letaglóz szerelmünk szívből jövő irracionalitása”. Mert vicces és gonosz helyzet az, ha ketten is el akarjuk venni a tálcáról az utolsó pizzaszeletet.

Erlend Loe művére a finom humor, az elképesztő ötlet- és kifejezésbeli gazdagság, no meg némi bölcsészes köldöknézegető önelemzés is jellemző. Fokmérőjéül – tán a szerzőnek sincs ellenére – nem fogok fenséges esztétikai kategóriákat citálni, hanem annyit elárulok, hogy olvasása közben igen gyakorta húzódott mosolyra a szám, sőt – bár nem vagyok a könyvvel kacagós fajta – több ízben, jóízűen fel is nevettem. Loe regénye rendkívül szórakoztató olvasmány. Ehelyt mondjunk ezért köszönetet a szerző mellett a fordítónak is, hiszen Földényi Júlia hihetetlen nyelvi gazdagsággal ültette át nyelvünkre Erlend Loe Tatt av kvinnen című munkáját. A szerző azt írja egy helyen: „Mi másért lenne érdemes élni az életet, mint magáért az életért?” Hát ferdítsük el most oly módon a mondatát, hogy mi másért lenne érdemes olvasni a regényt, mint az olvasásért? Higgyétek el, megéri!

Erlend Loe: Elfújta a nő
Scolar Kiadó, 2010, 2450 Ft

-vn-