Szabadidő

Ha mégis jön a Rolling Stones…

fotoMárpedig úgy néz ki, hogy jön! Jövőre ugyanis nagyszabású koncertturnét és lemezt tervez a nagysikerű banda!

A Rolling Stones 1962-től, vagyis megalakulásától fogva egyet jelentet a sikerrel és a népszerűséggel. Több, mint 200 millió album, több tucat világkörüli turné, számos dokumentumfilm dicséri érdemeiket. Azonban mindennek vége szakad egyszer és ha lehet hinni a brit sajtóértesüléseknek, akkor ez a Rolling Stones esetében 2012-re tehető. Ekkor ünnepli ugyanis a banda fennállásának 50. évfordulóját, melyet a csapat egy új lemezzel és világkörüli búcsúkoncerttel ünnepel meg. A híreket meg is erősítette Keith Richards, a banda gitárosa, aki bejelentette, hogy rengeteg új ötletük van, melyeket megszeretnének valósítani, és azt is közölte, hogy vissza fognak térni a színpadra. Legutóbb 2005-2007-ben turnéztak, így már valóban időszerű lenne egy újabb koncertsorozat, de reméljük csak a hír fele igaz, és nem ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy élőben hallgathassuk a legendás zenekart!

kultura.hu

(r)

Instar Interactive