Szabadidő

Vízkereszt, vagy amit akartok!

fotoMár Shakespeare is megénekelte, de vajon tudjuk, mit ünneplünk vízkeresztkor?

A kereszténység január 6-án, azaz ma ünnepli vízkeresztet, avagy a három királyok ünnepét. Ez az időpont zárja karácsony ünnepkörét, mely egyet jelent a farsangi időszak kezdetével. Az ünnepi liturgiában Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése a neve, mely három bibliai eseményre vezethető vissza. Vízkereszt ünnepének története elsősorban azonban Keresztelő Szent Jánoshoz kötődik, amikor ugyanis Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Ettől az időponttól kezdve Jézus tanítani kezdett, és ekkor történt Jézus első csodatétele is a kánai menyegzőn.  

Vízkereszt tiszteletére számos ünnepi népszokás terjedt el a hosszú idők során, például a csillagozás vagy a háromkirályjárás, melynek szereplői csak gyermekek lehettek. Vízkereszt napján a házakat vízzel és sóval szentelték meg, ekkor írták a papok az ajtók szemöldökfáira az évszámot és azt latin áldást (Christus Mansionem Benedicat, vagyis C.M.G.), melyet gyakran összekevernek Gáspár, Menyhért és Boldizsár kezdőbetüivel. Ezen alkalomkor a katolikus egyház minden évben tömjént és vizet szentelt, melyet a hívek haza is vihettek és azzal itathatták meg állataikat, hogy azok ne betegedjenek meg a következő évben sem.

A farsangi időszak idén március 9-én tart, addig tehát mindenképpen szabad a tánc!

kultura.hu

(r)

Instar Interactive