Szabadidő

ESC Hungary

EurovisionNegyvenhárom ország és azok képviselői évenkénti találkozójuk alkalmával híres dallamokat énekelve rangos zenei verseny szereplőiként mérik össze tudásukat. Röviden így lehetne jellemezni az Eurovízió nemzetközi dalfesztivált, melyet 2011-ben is megrendeznek. Ezúttal ismét magyar résztvevővel.

A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválnak az Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány fővárosa, Düsseldorf ad otthont, az időpont pedig 2011. május 10, 12 és 14-e. Magyarország egy év szünet után tér vissza a rangos zenei versenyre, azt azonban még nem tudni, miképp zajlik majd a hazánkat képviselő énekes kiválasztása.

Miről is szól a verseny?
Az Eurovíziós Dalfesztivál egy évente megtartott verseny az Európai Műsorsugárzók Uniójának aktív tagállamai között. A fesztivál keretében minden résztvevő ország benevez egy zeneszámot, amit élő adásban előadnak, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett számokra, hogy megtalálják a verseny legnépszerűbb dalát. A Magyar Televízió még tavaly decemberben jelezte részvételi szándékát, melyet a szervezők jóváhagytak. Az MTV most döntés előtt áll: ki képviselje hazánkat a versenyen? A bővebb tájékozatatást - mely az énekes kiválasztásáról szól - január hónapra ígérték. Be kell látnunk azonban, hogy a várva várt tájékoztatás lehet, hogy csak február hónapban lát napvilágot.

De addig is a közösségi portálokon sorra alakulnak a rajongói oldalak. Népszerűek a közelmúltban lefutott tehetségkutató versenyek döntősei, közülük is egyre többen csatlakoznak az első Megasztár győztesének, Tóth Verának táborához a Facebookon. Csatlakozz te is a rajongók táborába, mondd el véleményedet, hát ha szeretett énekesed lesz a befutó jelölt hazánk képviseletében.

(zs)

Instar Interactive