A Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat és Alapítvány képzést indít a magas szocializációs kockázatok között felnőtté váló fiatalok elérésére és segítésére, fiatalokkal foglalkozó szakemberek és leendő szakemberek számára. A képzés a Közép-Magyarországi RIT támogatásával kerül megvalósításra, együttműködő partner: Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet.
A Kapocs Alapítvány 1992 óta foglalkozik magas szocializációs kockázatok között felnőtté váló fiatalokkal, ennek szakmai tapasztalataira és alkalmazott módszereire épül a képzés. A képzés célja: Tegye képessé a résztvevőket arra, hogy a magas szocializációs kockázatok között felnőtté váló, veszélyeztetett, nehezen elérhető fiatalokkal működő, segítő kapcsolatokat tudjanak teremteni, illetőleg váljanak képessé az érintett fiatalok bevonására saját és társaik élethelyzetében jelentkező veszélyek mérséklése, problémák megelőzése érdekében. Olyan módszereket sajátítsanak el, amely révén az ebben a közegben jelentkező problémákat azonosítani tudják, azokra tartalmas, fejlesztő elfoglaltságot, illetve szakszerű megoldásokat tudjanak találni.
Kinek ajánljuk: Ifjúságsegítőknek, illetve fiatalokkal közvetlenül foglalkozó egyéb szakembereknek (családsegítő szolgálatok, gyermekjóléti intézmények, ifjúsági irodák, kulturális intézmények, iskolák, civil szervezetek munkatársai), pedagógusok illetve pályakezdők (ifjúságsegítők, szociális munkások) számára. Képzésünkön elsősorban mindazon „problémás” fiatalokkal közvetlenül foglalkozó szakemberek részvételét várjuk, akik az érintett fiatalok törekvéseire, személyes szükségleteire érzékenyen, velük együttműködésben törekszenek megvalósítani munkájukat, segítő feladataikat.
A képzéssel megszerezhető kompetenciák:
A képzés időtartalma: 30 óra, 8 tanóra/ alkalom, pénteki napokon
A képzés időpontja:
A képzés helyszíne: 1084 Budapest, Mátyás tér 14. Kapocs Iroda, Bejárat az Erdélyi utca felől
A képzés zárása: a képzés vizsgával zárul, melynek sikeressége esetén tanúsítványt a MFPI és a Kapocs Alapítvány közösen állít ki a résztvevőnek. A tanfolyam beszámítható a hét évenkénti kötelező továbbképzésbe a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 5.§ (3) bekezdés d) pontja értelmében.
Költségek: a képzés ingyenes
Jelentkezés módja: a következő e-mail címen kérhető jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével: kapocsalapitvany@gmail.com.
További információ: E-mailen, vagy a 06-1-468-3113-as telefonszámon 10 – 16.oo között
Jelentkezési határidő: 2010. október. 29.