Ismét eljött az október, amikor is sok optikába térhetünk be egy ingyenes szemvizsgálatra a kötelezettség nélkül, hogy az ingyenes vizsgálat fejében az adott üzletben kell megcsináltatnunk szemüvegünket avagy megrendelnünk kontaktlencsénket, már amennyiben szükség van újra. Érdemes kihasználni az évenként adott lehetőséget, mert látásunk romlásának folyamatos ellenőrzésével sok későbbi kellemetlenségtől szabadulhatunk meg.
"Az egészséges szem fontosabb a tisztán látásnál." - írják a Látás hónapjának weboldalán, ahol szekvéleményeket is olvashatunk a különféle szemüvegtípusokról, a látás és vezetés kapcsolatáról, a monitorok látásra gyakorolt hatásáról, de a lencsére rakatható különböző rétegekről is.
Fontos, hogy látásunkat legalább évenkénti rendszerességgel optometristával, vagyis szakemberrel vizsgáltassuk meg, hiszen ő a tiszta és knyelmes látás mellett szemünk egészségügyi állapotát is ellenőrzi. A látási problémák megbeszélése után az optometrista tesztek sorozatával leméri, hogy szükségünk van-e szemüvegre vagy kontaktlencsére, s ha igen, akkor milyen erősre. Megvizsgálja a kétszemes együttműködést, s a közelre fókuszálási képességet is. "A rendszeres ellenőrzés kimutatja és még kezdődő állapotban analizálja a problémákat. Így azok jobb eredménnyel kezelhetők. Az optometristának mondjuk el a homályos látást, a fejfájást, az égő, szúró szemeket, vagy a kettős látást. Beszéljük meg a munkavégzésünk látásbeli követelményeit. Segít, ha elmondjuk, hogy milyen távolságra van a számítógép képernyője, az íróasztal, a munkaeszköz. Említsük meg a hobbijainkat, vagy amit sportolunk, ha az speciális szemüveg viselését jelentheti. Ezek az információk segítik az optikust, hogy a lehető legjobb védelmet adja a szemünk számára." -osztják meg velünk a már említett honlapon.
A vizsgálati pontok menüpont alatt kikereshetjük anekünk legmegfelelőbb üzletet, ahol megvizsgáltathatjuk szemünket. Érdemes felhívni az üzletet és időpontot egyeztetni, nehogy már ne férjünk bele a nyitvatartási időbe.
Budapesten a következő üzletek kapcsolódtak a látás hónapja kezdeményezésbe:
| Csávás Optika Bt. | 1013 | Attila út 6. | 1-213-95-21 |
| 1. Sz. Optikai Bt. | 1024 | Margit krt. 65. | 212-5102 |
| Optic World | 1024 | Lövőház u. 2-6. | 315-1132 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1024 | LÖVŐHÁZ U. 2-6. (MAMMUT) | 883-8883 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1026 | Szilágyi E. Fasor 129. (Budagyöngye) | 275-0883 |
| Tóbiás Optika-Optika since 1949 | 1026 | Gábor Áron u.74-78. | 391-5866 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1027 | MARGIT KRT. 4. | 212-2980 |
| Tóbiás Optika | 1027 | Bem rakpart 53 | 315-61-15 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1027 | MARGIT KRT 36. | 212-5672 |
| Padamed Kft. | 1031 | Római tér 2-4. | 1/242-3128 |
| Lens Kft. | 1032 | Bécsi út 154. | 4374-629 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1033 | Flórián tér 6-9. (Flórián Üzletház) | 250-1183 |
| Borovszki és Társa Bt. Duci Opt. | 1035 | Vörösvári u. 35. | 388-5123; 30/9772833 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1035 | KOLOSY TÉR 1/A | 250-4265 |
| Zahorecz Optika | 1035 | Vörösvári u. 7/b | 250-16-05 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1036 | BÉCSI ÚT 136. (STOP-SHOP) | 430-0157 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1041 | ISTVÁN . U. 16. | 379-3110 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1042 | Árpád ÚT 112. (Árpád Üzletház) | 369-4386 |
| Zeller Zoltánné | 1046 | Fóti út 81. | 1/233-0404; 30/202-1705 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1051 | BAJCSY ZS. ÚT 16. | 317-2883 |
| Feszl István | 1052 | Petőfi út 7. | 1-318-5551 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1052 | KÁROLY KRT. 14 | 317-6313 |
| Rapidus Optika | 1052 | Váci u. 19-21. | 318-3613 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1052 | KÁROLY KRT 12. | 317-6005 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1052 | VÁCI U 2. | 318-3199 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1053 | KÁROLYI M. U. 3. | 317-5281 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1053 | MÚZEUM KRT. 11. | 429-0633 |
| Cylinder Optika | 1054 | Bajcsy Zs. Út 58. | 302-2470 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1055 | SZT. ISTVÁN KRT.19. | 473-0150 |
| Optirex Optikai Szalon | 1055 | Szt. István krt. 11. | 312-6676 |
| Optic World Exclusive | 1061 | Andrássy út 6. | 30/217-2666 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1061 | ANDRÁSSY ÚT 8. | 473-0152 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1061 | ANDRÁSSY ÚT 31. | 342-5990 |
| Fresh Optika | 1062 | Váci út 1-3. | 30/979-8726 |
| Optic World | 1062 | Váci út 1-3. | 30/983-8135 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1062 | VÁCI ÚT 1-3 (WESTEND) | 465-0074 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1072 | RÁKÓCZI ÚT 28. | 268-1139 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1073 | ERZSÉBET KRT.22. | 413-7704 |
| Zwik-ker Optika Kft | 1073 | Dohány u. 74. | 70/389-1483 |
| Novák Optika | 1075 | Károly krt. 3/a | 267-9427 |
| Zafír Optika | 1075 | Wesselényi u. 28. | 413-0056 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1081 | RÁKÓCZI ÚT 71. | 323-0248 |
| Tóbiás Optika | 1082 | Baross u. 1. | 411-0525 |
| Nagy és Vágássy Optikus Kkt. | 1082 | Práter u. 1. | 333-8121 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1085 | JÓZSEF KRT. 34. | 333-1706 |
| Optic Wolrd - Opticnet | 1087 | Kerepesi út 9. | 323-1529 |
| Optic wolrd Exlusive | 1087 | Kerepesi út 9. (Aréna Plaza) | 232-0580 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1087 | Kerepesi út 9. (Arena Plaza) | 323-1378 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1095 | BORÁROS TÉR 6. | 218-5852 |
| Haller Optika | 1096 | Haller u. 23-25. | 877-6063 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1102 | LIGET TÉR 2 | 433-4287 |
| Pápaszem Optika | 1102 | Liget tér 3-5./Kőbányai Áruház | 261-7069 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1106 | ÖRS VEZÉR TÉR 25. (ÁRKÁD) | 434-8434 |
| Optiris Optika Árkád | 1106 | Örs vezér tere 25. | 434-8132 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1111 | BARTÓK B. ÚT 34. | - |
| Optirex Optikai Szalon | 1111 | Bartók Béla út 22. | 466-5966 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1114 | BARTÓK B. ÚT 60. | 381-0764 |
| Optiware Optika | 1114 | Bartók Béla u. 49. | 789-8649 |
| Halm Optika | 1116 | Bartók B. u 136. | 203-9807 |
| Szem-pont Optika | 1116 | Fehérvári út 168-178. fsz. 29. | 872-2160 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1117 | Október Huszonharmadika U. 9. | 365-1828 |
| Optic World (Allee) | 1117 | Október 23. utca 6-8. | 883-8396 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1117 | Október Huszonharmadika U. 6-8. (Allee) | 279-0570 |
| Anzsu Optika | 1118 | Rétköz út 49 | 309-03-90 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1122 | JAKOBINUSOK TERE 4/A. | - |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1123 | ALKOTÁS U. 11. | 355-6886 |
| Királyhágó Optika | 1126 | Királyhágó u. 2. | 356-6790 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1126 | ALKOTÁS U. 53. (MOM PARK) | 487-5426 |
| Fotex-Ofotért/Vision Express | 1132 | Reitter F. u. 42-49./Raktár-Szállítás | 212-0500 |
| Perfekt Optika Kft. | 1135 | Béke út 21-29. | 239-1595 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1135 | NYUGATI TÉR 5. | 237-0114 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1136 | HEGEDŰS GYULA U. 39. | 237-0756 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1138 | Váci út 178. (Duna Plaza) | 239-4413 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1138 | Váci út 178. (Duna Plaza) | 239-4405 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1148 | ÖRS VEZÉR TÉR 24. (SUGÁR) | 273-1662 |
| Arató Optika | 1149 | Nagy Lajos kir. Útja 212-214. | 220-5999 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1152 | Szentmihályi út 131. (Pólus Center) | 419-4274 |
| Foto-M-Optika | 1172 | Ferihegyi út 93. | 257-8408 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1173 | FERIHEGYI ÚT 74. | 257-3070 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1181 | ÜLLŐI ÚT 427. | 291-2779 |
| Fókusz Bt.- Szent Imre Optika | 1188 | Nemes út 1. | 292-3339 |
| Best Optika | 1191 | Hunyadi u. 6. | 348-0953 |
| Optiris Optika Europark | 1191 | Üllői út 201. | 347-1530 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1191 | ÜLLŐI ÚT 201. (EUROPARK) | 357-6676 |
| Ofotért Optikai Szaküzlet | 1203 | KOSSUTH L. U. 21. | 421-0878 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1204 | MÁRTÍROK ÚTJA 281. (TESCO) | 287-8155 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1212 | Rákóczi út 154-170. (Csepel Plaza) | 427-0945 |
| K.Z.Y. Bt. Optika Szaküzlet | 1214 | Erdősor u. 33/A | 425-3897 |
| Skarabeus Bt. | 1221 | Kossuth Lajos u. 25-29. | 207-1556 |
| Vision Expressz - Optikai Szaküzlet | 1222 | NAGYTÉTÉNYI U. 37-43. (CAMPONA) | 362-6323 |
-e-