Érted vannak

Önkéntes orvosok Erdélyben

önkéntes orvosok romániábanA Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos tagjaiból álló csoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol kórházakban, iskolákban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Ezen kívül gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel segítik az intézeteket. 2010. október 9-től 17-ig ismét Erdélyben gyógyítanak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.

Idén 22 fő vesz részt a gyógyító körúton, akik Csíkszentdomokosba, Csíkszentmártonba, Gyimesbükkre, Háromkútra, Székelyudvarhelyre és Csíkszeredába látogatnak el. Az orvos csoportban ezúttal gyermekgyógyász, gyermek neurológusok, gyermek fül-orr-gégész, gyermek fogorvos,  tarumatológus, kézsebész, plasztikai sebész, aneszteziológus, audiológus és pedoaudiológus vesznek részt.  2010 májusában önkénteseink közel 5 000 vizsgálatot végeztek.

„Fontos számunkra, hogy segíteni tudjunk a beteg gyerekeken. Ezért is utazik minden évben kétszer Erdélybe a Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja. A Szolgálat 20 éves megalakulása  óta a gyermekek egészségét, annak megőrzését tartja szemelőtt. Nagy öröm a számomra, hogy az eltelt 20 év alatt rengeteg gyermeknek segítettünk a gyógyulásban, 1999. és 2009. között 829 határontúli gyermek magyarországi egészségügyi beavatkozásához és gyógyászati eszközéhez járultunk hozzá közel 140 000 000 Ft értékben. Külön öröm a számomra, hogy az idei 20 éves októberi utazáshoz a Gyermekmentő Szolgálat több alapító tagja is csatlakozik, akik a szervezet megalakulása óta nagy figyelemmel kísérik a munkánkat és személyesen is részt vesznek a tevékenységünkben.” – mondta Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.     

Az orvos-csoport tervezett programja szerint vasárnap Székelyudvarhelyen jártak, s kézsebészeti és gyermekgyógyászati vizsgálatokat végeztek. Hétfőn és kedden a Gyimesbükki Romántannyelvű Iskola diákjai szűrővizsgálatokon vehettek részt, a helyszínen volt az OTP Fogászati busz is. Október 13-án, szerdán a már említett iskolában folytatódnak a szűrések, valamint megkezdődnek a Csíkszentdomokos Cseraljai Iskola számára is. Hasonló programok várnak a gyerekekre csütörtökön és pénteken is. Ezekben a napokban továbbképzések is zajlanak a Korai Fejlesztő Központban az ott dolgozó munkatársak számára.

A Gyermekmentő romániai útjának programjába sporteseményt is beiktat. Az orvoscsoport látogatása mellett sor kerül a magyar parlamenti képviselők és a Hargita megyei közméltóságok csapatainak hagyományos futballmeccsére Csíkszentdomokoson október 15-én, pénteken 10 órától. A mérkőzést idén is a legendás Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezeti. A mérkőzésre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A korábbi évekhez hasonlóan a leginkább rászoruló gyermekeket és családjukat adományokkal segítik. Az OTP Bank több mint egy évtizede kiemelt támogatója a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programjának, októberi erdélyi körútját pedig, autóbuszok és sofőrök biztosításával is segíti. A Bank romániai leánybankja, az OTP Bank Románia  - követve a magyarországi anyavállalat korábban elindított a gyermekek megsegítésére írányuló programját -  2006 óta segíti a Szolgálat Romániai Egyesületének munkáját. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül 2008-ban pedig hozzájárult a Csíkszentmártoni Gyermekközpont fenntartási és javítási költségeihez. Az OTP Bank a támogatás lehetőségébe ügyfeleit is bevonja, 400 magyarországi bankfiókjában helyezett ki adománygyűjtő perselyeket, így az ügyfeleknek is módja van támogatni a rászoruló gyermekeket. A kezdeményezéshez a román leánybank is csatlakozott, és minden romániai OTP Bank kirendeltségben adományládát helyezett ki, a befolyt összeget az NGYSZ Romániai Egyesületének továbbítják.

-e-

Instar Interactive