Az internet népszerűbb, közérthetőbb, demokratikusabb lett, mint valaha – de ezzel együtt a veszélyeinek száma nem csökkent. Éppen ezért szervezte meg a BMK a február 8-11. közti rendezvényét, mely játékos formában ismertet meg az internet lehetőségeivel.
Manapság, ha valaki nem regisztrál egy közösségi oldalon, szinte nem is létezik. Meglepő, de így van. Napjainkban már mindenkinek ajánlatos „fennlenni” valamelyik oldalon, ugyanis egy nemrégiben készített felmérés azt igazolta, hogy a 21. század embere ezen oldalakon tölti ideje nagy részét.
Eleink annak idején a messzi távolt levélpapírral győzték le, szüleink már vezetékes telefonnal próbálkoztak, mi pedig manapság már "csak" az internetet használjuk kapcsolattartásra. Hogy is van ez jól?
Jártunk az MTA-ban "Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című nemzetközi konferencián, ahol külön előadást tartottak az internetfüggésről. Dr. Ritter Andrea, klinikai szakpszichológus külön kiemelte, hogy sajnos csak 2002-ben készült kutatási anyagok állnak rendelkezésükre, s bizony nagy szükség lenne egy újabb kutatásra.
Jártunk az MTA-ban "Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című nemzetközi konferencián, ahol többek között arról is hallottunk előadást, hogy hogyan is kéne a szülőknek viszonyulni a gyermekük internetezéséhez, s hogy miket nem árt tudni a szülőnek és a porontynak, hogy biztonságosan böngészhessen?
Ó, igen. Az internet. Életünk mindennapos szereplője, hőse, megoldása, információhordozója. Legtöbbször pozitív „személyiség”, néha viszont ellenünk fordul… Internetezz biztonságosan!
Nem árt az új USB-s eszközt rögtön víruskeresővel átfuttatni, mert a számítógépes férgek negyede a flash-memóriájukból érkezik. A hétköznapi féregirtás nem használ, ez nem kutya.
A Microsoft egykori első embere, Bill Gates egy konferencián azt a jóslatot tette, hogy az előttünk álló öt évben gyökerestül megváltozik a felsőoktatás, különösen a helyhez kötött intézmények működése. Nem lebegő felsőoktatásról álmodott, hanem egy sokkal elérhetőbb és már a megvalósulás folyamatában lévő egyetemről és főiskoláról.
Gondolom, mindenki ismeri a fárasztó humor eseteit. A tipikus reccs-es faviccektől a szóvicceken át mindenféle Jean-os viccekig terjedhet. Hatókörük széles, bár igaz, nem mindenki fogja fel elsőre. A fejét viszont előbb-utóbb mindenki fogja tőlük.