Mi a különbség a megfázás és az influenza között? A köhögés, láz és torokfájás mindkét betegségben közös, sőt, a zsebkendőhasználat mértéke és mennyisége is lehet az. Azonban mindkettő máshogyan "működik". Nézzük csak!
2011 januárjára megújult az eddig is sikeres újpesti ökopiac és biobolt. A standok az árnyas kórházkertből tágas, szép épületben várják szerda és szombat délelőttönként a vásárlókat.
Újraindult a népszerű tudományos ismeretterjesztő sorozat, melyen már okosodhatott egy-két generáció! A közel négy év szünet után most tizenhat előadást láthatnak-hallgathatnak az érdeklődők élőben vagy tévében, az MTV-n vagy a Duna TV-n.
A legtöbb nő már fél óra után érzi a fájdalmat a magassarkú-viseléstől, ennek ellenére nem mond le a lábbeli viseléséről. Sajnos azonban a meggondolatlanság, főleg hosszútávon, komoly egészségügyi és ortopéd problémákat, elváltozásokat okozhat.
Miért? Mert olcsó, laktató, egészséges, egész évben kapható. Egy csomóféleképp elfogyaszthatjuk, tehát változatosan is ehetjük. Kicsiknek, nagyoknak, időseknek is kitűnő, mindenfélében gazdag gyümölcs.
Azt mondják, napi egy gerezd még a rákot is távol tartja. De mivel egy ilyen kijelentést nem lehet csak úgy megtenni, inkább nézzük, mi mindenre jó ez az étek, fűszer, afrodiziákum. Kicsi a foki, de erős!
Igazából már csak a 24-e délelőtt van azoknak a vásárlásmániásoknak ajándékot venni, akik a fejükbe vették, hogy a szeretet ünnepének lényege az ajándékokban rejlik. A britek felmértek megint, az ajándékvásárlás egészségtelen.
Sokszor tettem már fel dohányos ismerőseimnek a kérdést, hogy miért is élnek ezzel a káros szenvedéllyel nap mint nap. Különfélébbnél különfélébb válaszokkal halmoztak el, mint például: valamiben meg kell halni; mindenki ezt csinálja vagy éppen levezetem vele a bennem lévő feszültséget, így jobb kedvem lesz. Biztos ez?
Egy friss kutatás szerint nem "csak" füstöt, kátrányt, mindenféle koszos és undorító dolgot juttat a tüdőbe, a szervezetbe a cigarettázás, de mikrobákat is. Ezektől a kis izéktől légzőszervi megbetegedéseket vagy akár szepszist is lehet kapni. Ezek után is biztos vagy benne, hogy olyan menő dolog dohányozni?
Manapság sok olyan étel tartalmaz hormonokat, s okoz mindenféle megbetegedéseket, elválzotásokat, melyeket a gyerekek, fiatalok fogyasztanak. A szülők tudtukon kívül mérgezik csemetéiket. A cikkel szeretnénk felhívni a figyelmet a konzervek veszélyes mivoltára.