Idén is lesz, méghozzá a Hamvazószerda utáni nap, március 10-én Torkos Csütörtök. A hatodik alkalommal megtartott, hatalmas kedvezményekkel járó napon a csatlakozott éttermek az 'a la carte' kínálatukra 50%-os kedvezményt adnak a helyben fogyasztásra.
Szent csend veszi körül a pannonhalmi zarándokházat és erdei kápolnát. A kilenc méter magas, gyönyörű épület az egekbe, a menny felé vezeti szemünket, egyúttal békét hozva lelkünkre.
"Minden azon múlik, hogyan nézzük azt az ezerarcú, ezeralakú furcsa valamit, amit emberi életnek nevezünk." - így gondolkodott Wass Albert az életről. Lépjünk nyomdokaiba és verseivel keltsük életre az ő életét.
Még nem késtünk le a X. Gödöllői Kastélynapokról, így érdemes már most beírni a naptárba a december 18-19-i hétvégére, nehogy elfelejtődjék. Igaz, nem egy Bécs, de ha barokkos ünnepi pompára vágyunk, ahhoz nem is kell elutazni odáig.
Nem lehet elég korán elkezdeni álmodozni, nagy célokat kitűzni és megvalósítani azokat. Ez a szellemiség járja át a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségét is, akik november 15-től 21-ig szerte az országban hasznos programokat szerveznek Neked is!
Ugye milyen jó a dolog a hétvégét a szabadban tölteni? Főleg egy nehéz sulis hét után. Haverokkal vagy egyedül, ezt döntse el ki-ki maga. A szépséges Pilis hív, hogy fedezd fel "csúcsait". amíg még az idő engedi.
…és megsajnálni. Hónapok óta hatalmas médianyilvánosság kíséri Angelina Jolie magyarországi filmforgatását. Engedtünk a csábításnak, és szombaton mi is beálltunk a sorba. Vagy inkább „betolongtunk” a rajongók közé.
Másfél millió lépés Európa szívében. Röviden ez a kéktúra lényege. De hogy ki, miért és mikor találta fel? Erről olvashatsz többek között most nálunk is.
Az őszi idő beköszöntével úgy gondoltuk a strandok helyett inkább egy szívmelengető, kandallós, gőzölgő teával a régmúlt fakult sárga fényképeit idéző kastélyt ajánlunk nektek.