Útfélen

Vizitálj Mária Teréziánál!

http://www.euractiv.hu/regionalispolitika/hirek/turistacsalogato-fejlesztes-hajoson-002865Az őszi idő beköszöntével úgy gondoltuk a strandok helyett inkább egy szívmelengető, kandallós, gőzölgő teával a régmúlt fakult sárga fényképeit idéző kastélyt ajánlunk nektek.

A Bács-Kiskun megyei Hajós kastélyát 1739-40-ben építette gróf Patachich Gábor kalocsai érsek. A korszellem, no meg az illendőség azt diktálta, hogy a dísztermekbe Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc portréi kapjanak helyet. A huszadik század elejétől gyermekotthon működött az érseki kastélyban mely funkcióját az államosítás után előszeretettel mélyítették el. 1990 óta azonban üresen, műemlékvédelem alatt és igen rossz állapotban állt.

2008-ban határoztak az épület megmentéséről, a felújítási munkákkal pedig október első felében végeztek is. A kastély látogatása nemcsak azért javallott, hogy farkasszemet nézzünk Mária Teréziával – és adott esetben, bohókásan „életünket és vérünket” ajánljuk neki – hanem, mert a hajósi kastély művészettörténetileg és kultúrtörténetileg is az Alföld legjelentősebb épületei között tartják számon.

Vége hát a strandszezonnak és előtte vagyunk a fakutyázásnak, látogassunk addig kastélyokat!

-vn-

Instar Interactive