Útfélen

Ördögi jó Katlan!

Forrás: ordogkatlan.huÁrokban kötött ki a Bárka, közelebbről az Ördögárokban. A Villány és Nagyharsány közötti napfény simogatta, zene zengette, költészet emelte, színház játszotta Ördögárokban rendezik ugyanis a harmadik Ördögkatlan Fesztivált.

 

Az Ördögkatlan 2008-ban népesült be elsőként. Csepűrágók, bábosok, muzsikusok és irodalmárok lakták be a fesztivált. 2010-ben, harmadjára, öt napon át, számtalan helyszínen várja a „katlanlakókat", mintegy húsz-huszonötezer látogatóra számítva nem csupán Magyarországról, hanem az országhatárokon túlról is. A Vajdaság után ugyanis 2010-ben Háromszék lesz a fesztivál kiemelt vendége, de a szervezők fellépőket és látogatókat várnak Európából és Amerikából is.

Forrás: ordogkatlan.huA fesztivál a magyar zenei élet legjelesebbjeinek közreműködésével, nagyszabású koncert keretében emlékezik meg immár örökös fővédnökéről, a legendás énekesről, Cseh Tamásról. Az emlékkoncert húrjai 2010. augusztus 7-én a művész halálának évfordulóján csendülnek fel. A régi zenésztársak és cimborák közül Másik János, Víg Mihály tiszteleg Cseh Tamás előtt, de fellép Takáts Eszter és a Singas Projekt is.Könnyűzenei koktélban amúgy sem lesz hiány, mert a színpadon köszönthetjük a Quimby-t, a Budapest Bárt, a Braindogs különleges Tom Waits-esttel készül, Boban Markovic zenekara pedig Rúzsa Magdival egészül ki a Katlanban.

No meg persze Thalia sem kerüli el a Katlan táját. Mácsai Pál, Rátóti Zoltán, Besenczi Árpád lép a világot jelentőkre, de játszik majd a KeresztHuzat Társulat, a Gergye Krisztián Társulat, vagy a Boka Gábor Társulat is. Íróink közül tiszteletét teszi Grecsó Krisztián, Háy János, Kovács András Ferenc és Dragomán György. S ha még ez sem elég?

Vizuálisoknak fotókiállítások, kicsiknek állatsimogató, Jancsó-fanoknak Kapa-Pepe buszszínház, piktoroknak Kiss Tibi és ef Zámbó István épületfestő projektje. Van olyan, akit nem sikerült meggyőznünk?

Belépőjegy: jegyek vásárolhatók a Bárka Színházban, a Pécs2010 Infopontban, valamint országszerte az Interticket jegyirodáiban. Napijegy: 3000 Ft, 5 napos bérlet: 10000 Ft, elővételben: 7000 Ft, különjegy az esti nagykoncertre: 1000 Ft, helyi lakosok bérlete: 1000 Ft

Részletes program: www.ordogkatlan.hu

-vn-

Hozzászólások

Christine goodies individuals

hilljordan képe

Christine goodies individuals are great, Lululemon Outlet however she's really honest in order to acknowledge which the way the organization developing simultaneously help the card holder's believe in, it really is an excellent problem on her: "this is actually no worries we are able to turn into a large organization, this can be a issue we are able to obtain customer believe in. "Before the actual Lululemon offers dodged the round. Within Don't forget national 2007, an investigation through the Ny occasions highlights which Lululemon didn't honestly notify Lululemon Sale customers the clothes material, the actual material consists of seaweed, is designed during the time of physical exercise to maintain pores and skin dampness. Lululemon described that there's an unauthorised check verified the seaweed Lululemon Pants method is actually inside the clothes, however the organization place the actual elements taken from the merchandise content label. A far more pushing problems is actually stock issue, stock concern offers impacted the actual Lululemon's revenue perimeter, since the organization should spend extra costs in order to is going to be rented out already from the items through atmosphere towards the store. Lululemon Headband Experts remarked that Lululemon resort little lawns clothes frequently rented out already to get, as the Midwest shops frequently seem large lawns associated with clothing rented out already. Lululemon Online Kristen stated, the organization offers followed a brand new stock administration program, also it might invest $1 zillion to ascertain legitimate home business opportunity website. Lululemon Canada Kristen is extremely obvious, within the financial economic downturn can make additional merchants squealed right now, she's got the collection split possibility to proper errors. Prior to becoming a member of Lululemon, Christine is actually starbucks organization overseer from the asia-pacific area. Lululemon Sale Starbucks is actually Lululemon's instance, but additionally offers encounter for this. Christine stated: "at starbucks, all of us should not quit therefore rapidly genuine German caffeine espresso. "In 1986, Lululemon Tops starbucks BOSS Howard Schultz (Howard Schultz) kristen signing up to the organization because their tool. Through sales in order to human being source administration, your woman place as much as possible carried out really correctly, Lululemon Shop therefore up in order to marketing. Within their autobiography, Lululemon outlet Howard schultz, verified which Christine earlier 1 concept, that's the espresso cycle associated with espresso stores ought to be made to end up being "like siblings, Cheap Lululemon every offers a unique distinctive look, however certainly using the manufacturers from the exact same loved ones. "Lululemon Store.

Instar Interactive