Városháza

Szóval?! Versenyezz!

Szóval?! Próbáltál már úgy vitázni, hogy nem volt szabad a másik szavába vágnod, hogy csak meghatározott ideig kaphattál szót? Kipróbáltad már, milyen csapatban vitázni? Voltál már olyan helyzetben, amikor olyasmi mellett kellett érvelned, amivel nem értettél egyet? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld. Disputázz!

Nem is gondolná az ember fia vagy lánya, hogy a disputázással hirtelen milyen előkelő társaság tagjává válhat. Kevesen tudják ugyanis, hogy sok nagy amerikai valamikor mind így kezdte. Az amerikai elnökök többsége vagy például olyan hírességek mint Brad Pitt szintén lelkes vitázók voltak középiskolás korukban.

De mi is a disputa? A vitázás szabályos formája, vagyis azokat a vitákat nevezzük disputának, amelyekben előre meghatározott, hogy ki, mikor és miről beszélhet.  Ezek a szabályok nagyon változatos vita-típusokat eredményeznek, amelyeket vitaformátumoknak hívunk. A disputában a vitázók célja, hogy meggyőzzék a hallgatóságukat a képviselt álláspontjuk érvényességéről. Egy vitaversenyen a közönség soraiban disputa bírók is ülnek, akik értékelik a vitázó csapatok teljesítményét: az a csapat nyeri a vitát, amelyik jobban érvelt.

A Szóval?! Országos Vitaverseny egy országosan megvalósuló kezdeményezés, 14 és 18 év közötti középiskolás fiatalok számára szervezett tanulmányi vetélkedő. A verseny központi eleme a disputa, vagyis a formális vita. A disputában háromfős csapatok vesznek részt, akik előre meghatározott játékszabályok szerint vitáznak a disputa témájáról (tételmondat): az egyik csapat a vitatéma (tételmondat) mellett, míg a másik ellene érvel. A csapatok teljesítményét háromfős zsűri értékeli és pontozza. A Szóval?! Országos Vitaversenyre jelentkező csapatok összesen három fordulóban vesznek részt. Erről, illetve nyereményekről, díjakról és további információkról bővebben a Szóval honlapján olvashatsz.

A verseny célkitűzése pedig: a disputázás és vitázás kultúrájának népszerűsítése a 14-18 év közötti középiskolás fiatalok körében. Emellett Magyarország soros EU-elnökségéhez kapcsolódva a Vitaverseny további célja, hogy a dispután keresztül felkeltse a fiatalok és a szélesebb közönség érdeklődését az Európai Unióhoz kapcsolódó kérdések és dilemmák iránt. Kedvcsinálónak következzék egy kis film:

 

 

Szóval? Igen, szóval! Mire vársz még? Jelentkezz!

(zs)

Instar Interactive